2015. október 23., péntek

Hal a hálóban ékszersorozat

Réz, faragott spanyolozott csont, rozsdamentes acél Fotók: Fejér Boróka, Tóth Bence

Tűvel záródó ékszerek

Ahogyan a kötőtűt rögzítjük a gombolyagban, úgy rögzül a tompa végű zsákvarrótű a zsineghalomban. A formákat és a mechanikát a gombvarrás ihlette. A záródás maga az ékszer éke. Rozsdamentes acél, zsineg, zsákvarrótű
Fotók: Fejér Boróka

Stoppolt ékszerek

Nagymamám mutatta meg, hogyan kell stoppolni, ahogyan a többi kézimunkát is ő tanította meg nekem még 10 éves korom környékén. A stoppolásnak – vagyis a ruhán esett folt eltűntetésének, kitöltésének- szabályai vannak, szépnek kell lennie, a fonákján is. Ő maga háztartástan órán tanulta, s abban az időben egy lánynak komoly fokmérője volt- a többi házmunkával együtt-, hogy hogyan stoppol. Mai szemmel, amikor akár turkálókban fillérekből öltözünk márkásan, és nincsen igazi értéke a ruhadarabjainknak, stílus szerint öltözünk, és a régit vagy lukasat eldobjuk, nekem nagyon tetszik, hogy ő megstoppolja magának – színben harmonizáló cérnával persze, stoppolófa segítségével- a kilukadt harisnyát. Ez egy másik kor szemléletmódja. A jó stoppolás attól szép, hogy beleolvad a textilbe- a foltot cérna segítségével szövetté helyettesítjük. Ékszeremen viszont a merev fém foltjának éke, hangsúlya, középpontja az azt kitöltő zsinegszövet, a stoppolás. Textil és fém, merev lemez és hajlékony cérnaszál, időtálló és elkopó- ezek a viszonyok mind benne vannak. A nyakék záródása: a tompa végű zsákvarrótű segítségével fixáljuk a „szövetben” a nyakunk köré tekert zsineghalmot. Használja, szúrja, rongyolja a szövetet, melynek lukaiba, a szálak közé tűzzük, de azért minden egyes tűzéssel súroljuk a zsineget. Ha majd elhasználódik a zsineg (mondjuk több tízezer ki- és bekapcsolás után), megstoppolom újra!- hisz ez a lényege…. Rozsdamentes acél, zsineg Fotók: Tóth Bence, Fejér Boróka